A depresszió elérésnek 5 fontos szabálya

Feszülten robogó világunkban záporoznak ránk a különböző, minket romboló hatások, melyek ostromként hatnak nyugalmunkra. Igyekszünk távol lenni azoktól, melyek megfertőzhetik akár hosszú éveken át felépített békénket, de aztán mégsem elkerülve másodpercek alatt zúzzák bennünk mindezt porrá. Ahogy változnak az idők, és vele mi is, úgy jönnek elő újabb és újabb drámai hatások, és velük haladva változunk mi is.

Sokszor tudjuk, mit kell tennünk, hogy csend és békesség maradjunk, de túl sokszor fogalmunk sincs, hogy miért is vagyunk megfeszülve egy röpke mondattól, vagy miért is kezdünk üvölteni egy hirtelen jött szituációban.

Sokat gyakorolhatunk békések maradni, de az előző vagy párhuzamos életeinkből – amire tán nem is emlékszünk -, fájdalmaink brutális okai támadnak minket, és ebből némelyek olyan erősek, hogy érzelmeinkben térdre kényszerítenek minket. Ha nem foglalkozunk ezekkel és nem teszünk semmit azért, hogy átalakuljon mindez bennünk, akkor a saját fájdalmaink kiszolgáltatottjává válunk, áldozatként vergődve benne. Ekkor csak arra vagyunk képesek, hogy feszültek legyünk, ezek hatásiból eredően robbanjunk és támadjunk, és olykor leüvöltünk olyat, akinek semmi, de semmi köze nincsen hozzá – de nekünk nagyon is van. Elérjük azt a hatást, hogy depresszióssá válunk éveken át. Benyeljük az összeset, ami fájdalmat okoz nekünk, mert kiadni nem tudjuk, és nem is lehet szerintünk. Megvan a fájdalom-hatás, amit akartunk, mindössze azzal akarva, hogy nem teszünk ellene semmit, csak hagyjuk magunkat erőtlenül hánykolódni benne. Fenntartjuk azt, ami ártóan van bennünk, és mindössze annyit cselekszünk, hogy elengedjük, lezárjuk, félretesszük bennünk, mert nem tudunk szembefordulni velünk, a bárhogyan és bármiből is létrejött akkori önmagunkkal.

Az ennek elérésének van sok, de most 5 felsorolt fontos szabálya:

1. Az első és az egyik legfontosabb: mindig tarts tudatosan haragot, hogy a Neked ártó érzelmeket meg tudd tartani.

2. Tartsd fenn az ítélkezéseid ártó mivoltát, hogy mások elítélése által az érzelmeiddel rengeteget szenvedj.

3. Mindig keresd azt, hogy minden olyat elvárj másoktól, amit akár nem tudnak megtenni, de Te ebből eredően el tudod őket ítélni, és ezt érezheted.

4. Olyan erősen utálj és rühelj bárkit, hogy a „mérgességed” állapotában a lehető legtöbb mérget tudd termelni és felhalmozni benned.

5. Mindezekből sikeresen fel tudsz halmozni annyi fájdalmat és szenvedést, hogy hosszú távon eléred a hőn áhított depressziósságot, és ha minden jól megy, szívproblémákkal fogsz küzdeni, amik nagyban befolyásolják a továbbiakban az érzelmi állapotodat.

Csak ezt a párat rendszeresen odafigyelve kell betartanod, és eljuthatsz arra a pontra, hogy testen keresztül adagolva kell majd a lelkiekben létrehozott állapotodat enyhíteni.

Lélektabletta nincsen, nem lehet valakinek boldog és szeretetteljes érzelmeket felírni a fájdalmai enyhítésére – ezt mindenkinek a saját varázsa vagy varázstalansága lehet önmaga létezésében.

Ahogy az elburjánzott fájdalmak veszik át az irányítást felettünk, egy kínlódó életnek ad mindez táptalajt, és elfelejtődik az, hogy is lehet valóban jól éreznünk magunkat. Arra sem fogunk már emlékezni, milyen az, mikor épp nem utáltuk magunkat, mikor nem voltunk mások sem magunk felé hibáztatással és okolással bármiben is, és eljöhet az a pontunk, hogy ez az élet már kevés fog lenni ezek helyrehozásához.

Ha már eljutottunk arra a pontra, hogy felismertük, mi alapján vagyunk csak egyszerűen jól vagy rosszul, ebből eredően azt is tudni fogjuk, hogy milyen módon kecmeregjünk ki belőle. Nem úgy, hogy azonnal rájövünk, mi tegyünk, hanem csak elindulunk, és közben alakulunk, mert rájöttünk, ez így nem jó nekünk, igazából nem is mi vagyunk. Aztán megismerjük, milyen is igazán jól lenni, önszeretésben lenni, könnyed nyugalommal és békében létezni. És ha ez nekünk való és magunkénak érezzük, akkor ezért fogunk tenni, hogy ebben létezve legyünk tovább, ebből építsük a további létünket.

De meglehet, hogy depressziósak akarunk lenni, mert ilyenek vagyunk és mindent megteszünk ezért. És ha ez így van, mások nyugalmának látványa és a béke élményének csak a lehetősége is idegesíteni fog minket. Mert hát depisek akarunk lenni, ehhez szoktunk hozzá, ebben élünk, erre rendezkedtünk be, és annyira elburjánzott már ez bennünk, hogy már nem is akarunk mások lenni.

Mert meglehet az is, hogy jól legyünk ez nem akarat kérdése, hanem mi ilyenek vagyunk, kell, hogy szenvedve legyünk, ez vagyunk önmagunk, aki kínlódva szenved, a benne levő őszinte gyötrelmeit élve, ez vagyunk valójában mi, amikor igaz önmagunk vagyunk.

/Bogdola Róbert/

#aranymondatok