Az érzelmi átértékelés belső szabályai

Sokat foglalkozunk olyan dolgokkal, melyeknek logikai magyarázatát keressük. Érteni akarjuk mélységeiben a történéseket, átlátni ésszel minden olyan részét, mely megfelel a logika szabályainak. Olyan rendszerbe akarjuk a dolgokat elhelyezni, ahol érthetővé válik egy cselekvés okkal történő mivolta.

Pedig számtalan dolognak nem értelmesíthetőek a történései!

Az ok keresés sokszor merül bele gondolati tényezők reális képű magyarázatába, amiben az kerül terítékre, ahogy a saját ismereteink szerint tudjuk azt felfogni. Egy érzelem önmagában nem felfogható, de sokszor nagyon is érezhető, és ennek oka túlmutat azon, ahogy érteni próbálunk valamit. Nem tudjuk feltárni előttünk, ha az érzelmi okokat gondolattal próbáljuk megközelíteni, és ebben keresünk rá magyarázatot.

Érzelmi megközelítéssel érzelmekhez jutunk, ahol érzelmi magyarázatokra teszünk szert. 

Át kell értékelnünk bennünk a megközelítés egy fontos szabályát, hogy mire is akarunk megértést találni. Az olyan „értések”, melyek a saját tapasztalásaink ismeretéből eredő logikát akar megtalálni, meglehet, távol fog kerülni attól, amit valaki önmagából okkal cselekedett. Más okaira nem tudunk belőlünk eredően rámutatni, mert számunkra nem feltétlenül mérvadó valaki egy adott cselekvése. Nem tudhatjuk mi, hogy másoknak milyen indíttatásai vannak, mi az, ami neki ad cselekvésindokot. Csak azt tudhatjuk belőlünk, hogy mi, mit és hogyan tennénk egy adott szituációban. Így nem is tudjuk felmérni, hogy valaki pontosan mit, miért is tesz. Át kell rendszereznünk bennünk ezt a hozzáállásunkat, ha valódi válaszokra akarunk szert tenni.

Másokból való kiindulás összegzi mindazt, amiből valaki valamit tesz. Nem belőlünk méri ezt fel, hogy mi lenne a jó vagy mi sem, nem saját vélemény alapján kreál esetenként segítséget, hanem átlátja, milyen valaki belső világa és abból kiindulva ismeri meg a helyzetben való részvételét. Nem teszi ki a másikat öncélú meglátásainak, szavainak, cselekedeteinek, hanem önmagát kizárva tárja fel valaki tetteinek miértjeit. Az ily módon való megközelítés sokkal inkább mérvadó valaki megértéséhez, mint egy saját magunkból kiinduló szándékból való véleményezés. Így a megértés is sokkal kézenfekvőbb és reálisabb képet mutat, mikor valakit meg akarunk érteni.

Belülről magunkat kell magunkban érzelmileg átértékelnünk ahhoz, hogy valós képet tárjunk fel valakiről, és a belőle kiinduló tetteinek okairól.

Mi is jól járunk, ha önmagunkat magunkból közelítjük meg, és belőlünk mutatunk rá dolgaink okaira. Mert ha másokból mérjük fel saját magunk tetteit, akkor olyat képet vázolunk fel rólunk, ami alapvetően nem mi vagyunk, vagy még nem mi vagyunk, vagy talán nem is fogunk soha azok lenni.

Persze támpont lehet, hogy valaki milyen okból eredően cselekedett, és hasznot húzhatunk belőle, de sehogy sem lehet más tettének oka a mi tetteink egyértelmű oka. 

Felmérni jó, megismerni mások belső valóságát, és mindazokat megismerve máskor másként, akár jobban és szebben tenni ugyanazt. De mivel mi nem vagyunk mások, mi csak mi magunk lehetünk, ezért az okot, mikor bennünk keressük, ne hasonlítgassuk máséhoz. Másokat pedig ne magunkból mérjük fel, hanem mindenkit egyénileg saját magából. És ha kellő mennyiségű információval rendelkezünk valakiről, akkor tudunk egy valósághűbb okot találni a tetteire.

De aztán meglehet, hogy az a valaki sem tudja pontosan, mit és miért tesz, hanem maga előtt is rejtve van létezésének akár elfeledett okainak jelen cselekvései. De ennek valóságtartalma már egy sokkal összetettebb meglátást igényel…

/Bogdaola Róbert/

#aranymondatok