Kiutat keresve a jóból elveszíti annak a gyönyörűségeihez való elérést. A felvázolt másság látképe nem veszíti el önmagát, ha magunkat idomultatjuk hozzá. Szépséget nem lehet látni és megélni mindenkor, mindenben, de magunkban, magunkkal együtt azzá tenni már nagyon is igen. Mivel nem minden csodás se gyönyörűséggel teli, így realitásában értékelve magunk maradhatunk szépséggel teltek, míg bármi lehet önmagában-önmaga, megadva így aktuális valóságát. Ily módon megélve nem veszítjük el valakiről vagy valamiről magát az érzelmi-tényt, hanem szépségszemünkkel látva válunk azzá, amit látni akarunk bármiben is, és így bármi számunkra a legszebbségében lehet önmaga. S közben a meglátott szépségekből magunk is tovább szépülünk.