Belső Ragyogás
Boldogságod belső világa mások külső világán
át ragyogja be a belső világukat.
Ahogy varázsszőnyegen járjuk az egész világot, ahol csak megjelenünk, minden rezgésünk tovább ér annál, mint amit szemünk határaival láthatunk. Hosszúra nyújtott érzéseink színei életeken át alkotják meg rólunk lényünk művészi képét, amit felmutatva a létezésekben bárki megcsodálhat. Olykor sötét, komor lényünk az égen felhőként gomolyogva szór villámokat a világra, s az eredendő erőnk kísér minket az elpárologtatására. Időnként kivívjuk a harcot velünk, majd harcunk miatt másokkal csatázunk, boldogságunk fényét sokszor tapasztalásaink mélyre törő fájdalmával szennyezzük be. De mégsem hagyjuk az úton magunkat elveszni, a külső világok belső áldozatainak lenni, és érzelmi harcaink idővel tompulnak, mert nem tart rá igényt a lelkünk. Megnyertünk már minden csatát akkor, amikor feladtuk lélekvért hozó küzdelmünk a jóért, s téli tájakon már nem haladva nem keressük tovább a fagyos hóban. Jeges könnyeket sem ejtünk már önmagunk után, mert értünk epekedve remegő, szeretetre éhes szívünk velünk-bennünk melegségre talál.
Ahogy a boldogság-szárnyalásunkban szeretetfény csíkot hagyunk magunk után, mások minket érintve megmártózhatnak benne, az érzelmi alkotásunk átjárja őket, és általunk önmaguk felemelkedőivé válnak.
A szomorú száj mindig boldogságra fakad, amint az érces szólamú fájdalom-dal már a szeretet-dal ritmusát dúdolja el, és szívet rengető boldogságerővel vértezi fel, minden érzelem-ének eljátszható hangjait.
/Bogdola Róbert/
#aranymondatok