A szerelem, szabad akarat és sors mérései

Vannak az életünkben olyan dolgok, amelyek létezéséről tudunk, megéljük, de kimutatni nem tudjuk jelenlétét:

– Látjuk, látják, tudjuk, érezzük.

Ezek olyanok, melyek szinte mindenkinél jelen vannak.

Megfoghatatlan, mérhetetlen, kimutathatatlan, ámbár látható olyan „jelenségek”, melyek sokszor tőlünk függetlenül létezve válnak életünk részévé.

Az egyik ilyen a „szerelem”.

A „szerelem” röviden kifejezve egy érzelem, mely az érzelem központunk olyan reakciója, ami a testben is kivált kémiai tüneteket, olyan testi állapotba hozva az adott valakit, hogy laboratóriumban is mérhető a hatása. Tehát, végül is a szerelem műszerekkel mérhető. Ámbár a „szerelem”, mint érzelem, már nem mérhető, de a testben és a viselkedésben megjelent milyensége igen.

Akkor a „szerelem”, mint érzelem mérhetetlen, de létező, át nem adható, előidézhető másban, szándékkal nem okozható, kérésre nem teljesíthető, akár még jószándékkal sem. 

Nem tudsz megkérni valakit, hogy legyen kedves szerelmes lenni, mert az jó neki. A szív nem utasítható egy ilyen fajta érzelem generálására. Nem mondhatod meg neki, hogy mikor és hogyan érezzen. Persze némileg szabályozható, de nem szándékkal. Aki a szerelmet, mint érzelmet mérni tudja, és meg tudja mondani, hogy valaki milyen százalékban szerelmes, annak tudnia kell a maximális mértéket, tehát a 100 %-ot. Lehet, hogy tanulmányt végeztek sok ezer emberen, milyen az, mikor valaki szerelmes, és megvizsgáltak több alanyt is ezzel kapcsolatban. De a „szerelmet”, mint érzelmet nem mérhették, csak az abból következő testi és viselkedési értékek eltérő különbségeit. Így nem megállapítható az, hogy valaki hány százalékban szerelmes. Mivel 8 milliárd embert biztosan nem vizsgáltak meg, és mindenki egy ujjlenyomatszerű egyéniség, így max némi támpont kapható a mérésekből, de valós realitás nem.

Egy másik láthatatlan, ám nagyon ismert életmegközelítés a „szabad akarat”.

Állítólag, bizonyos tanulmányok szerint a „szabad akarat” 3-5 %-ban élhető a földön, a többi sorszerű következmény. Tehát, ehhez mérten tudunk itt létezni. Ezek tanulmányok, esetlegesen ősi kéziratok valamilyen módon megállapított értékei. Konkrétan a „valamilyen” mód nem fellelhető, ámbár elhihető, vélhető állapotba helyezhető és ebben tud csak lenni. A dolog pikantériája, hogy azok a dolgok, melyek valósnak vélhetőek, valamiért nem szükségesek ellenőrzésre. Elég az, ha a látott, vagy esetleg hallott forrása valósnak tűnik. Máris nincs szükség az ellenőrzésére, még realitás szintjén sem. Ha amerikai tudósok megállapították, akkor az meg van állapítva, onnantól kezdve máris hiteles, vagy annak tűnik. Ha ősi kéziratok ezt írták, akkor az úgy van!

Pedig valami valós alapja nem helyezhető a vélhetőség alapjaira.

Ily módon bármi is úgy kerül tálalásra, hogy az hihetően hangzik, akkor már nem is kell tovább kutatni benne.

Pedig de! Pont ez a lényeg!

Szinte bármi elhitethető azzal, aki hinni, vagy reménykedni akar valamiben.

Egy szép jövő felvázolása jóval kecsegtetőbb, mint egy drámai jövő tényszerű feltüntetése. Egyik sem lehet egyértelműen fix igazság, ha már jövőről van szó, de ha már tudni biztosan nem lehet, akkor inkább jobb a hangzatosabban felvázolt megnyugtató dolog mellé állni, és akár foggal-körömmel védeni azt.

Olykor már az is elég, ha reálisabbnak tűnő, mert könnyebben hihető.

Könnyebb az ebből létrejövő bennünk megjelenő képeket magunkénak látni, mint az olyat, ahol már a képi megjelenés is nyomasztó tud csak lenni.

A „szabad akaratnak” nincsenek konkrét testi, kémiai tünetei, így nem mutatható ki egy mérésből eredő értékkel az, hogy valaki „szabad akaratot” használ, vagy sem. Így konkrétan nem tudható, hogy valaki épp a sorsszerűségéből eredően cselekszi az adott dolgot az életében. Ennek nincsenek olyan testi tünetei, ami fellelhető és látható értékeket mutatna meg.

Akkor az sem kimutathatóan lehetséges, hogy mikor a sors, és mikor a saját akaratunk szabad döntéséből cselekszünk.

Ebből eredően a kijelentés, minthogy 3-5 %-ban élünk szabad akaratot sem lehet valós. Persze, mint már szó volt róla, vélhető, de nem tudható. Nemcsak azért, mert nem mérhető, hanem inkább azért, mert követhetetlen állapotú. Ami nem követhető az felfoghatatlan, ámbár hihető, de nem tudható sem az, hogy valaki hogyan fogja fel, így elhihető, de nem reális. Ami nem reális, lehet valótlan is, de elméleti síkon hihető maradhat.

Vannak dolgok, érzelmek a létezésben, melyeket érzünk, ilyen a szerelem is, de mikor szerelmesek vagyunk, mégsem tudjuk bizonyítani ezt senkinek, még akkor sem, ha szabad akaratunkból vagyunk szerelmesek – ezt mondjuk. Megfoghatatlan, bizonyíthatatlan, mégis bárkinek lehet – szabadon.

De lehet, mégsem szabadságunkból eredően vagyunk szerelmesek?

Lehet sorszerű következmény?

Lehet, nem is mi döntünk erről, hanem mi csak próbáljuk megérteni okait.

Biztosan ki tudhatja erre a választ…

A biztos az, hogy mikor megérteni próbálunk egy érzelmet és jól átgondolni azt, akkor nem jöttünk még rá arra, hogy a gondolat nem érzelem, és az érzelem nem gondolat – így megérteni azzal-azt, ami nem válik azzá, nem lehet.

Egy szabad akaratot sem a szabadságunk akaratából kiindulva kell felmérnünk, hanem sokkal körültekintőbben kell eljárnunk ebben. 

Ha hiszünk sorsban, vagy szabad akaratunk valóságában, akkor legyünk belé szerelmesek, és akkor jól összezavarodva sem fogjuk tudni, miből is indulhat ki ez az egész.

De az is lehet, hogy az ittlétünkben ez rejtély marad. De ha jól esik, higgyünk abban, hogy nem marad, vagy inkább menjünk tovább ebben, és lépjünk be a fellelhető tudom-OK igaz világába.

/Bogdola Róbert/

#aranymondatok