Az autómnak lelke van

23 éves voltam, mikor sétáltunk az utcán és egy látomásom jött: láttam magam egy zöld használt autóban az utcán elhaladva, ahogy befordulok, és elhajtok mellettünk. Már jó ideje akartam egy saját autót, de akkor megtudtam, milyenre is számíthatok. Nagyon valósnak tűnt, de nem csak tűnt, az is volt…

8 évvel később egy erős indíttatásból autó vásárlására adtam magam, mivel a munkámhoz szükség volt rá, ami saját és megbízható. Fél évig kerestem, sokfelé megfordultam, megnéztem sok kereskedést, mert nem tudtam milyet akarok, ami számomra megfelelő. A környéket jártam be mindenfelé, és beleültem sok modellbe, hogy kipróbáljam. Persze az ár sem volt mindegy, így nem luxuskivitelűt kerestem, hanem olyat, ami jó, megbízható, és gazdaságos. Ahogy sorra jártam a kereskedéseket, az egyikbe betérve megtudtam, hogy egy zöld autó jó áron van a kínálatban, ami használt. Azonnal megnéztem, és mikor odamentem hozzá, tudtam, hogy mi már együtt megyünk tovább az életben. Többször elhaladva a kereskedés mellett, konkrétan éreztem, hogy vár rám az-az autó, és az életünket már közösen folytatjuk tovább.

Érdekes módon, mi sosem gyűjtöttünk pénzt bármilyen megfontolásból is, bár nem is nagyon volt mit félretenni, de egy régi tartozás épp akkor történő megadása akkor kapóra jött. Persze elég érdekes, hogy fél év munka után egyben érkezik meg a teljes összeg. Úgyhogy csak pár napot volt meg, mert azonnal bementem a kereskedésbe és a kezdő részlet kifizetésére lett fordítva. Így meglett az autó, és zöld volt, használt, megbízható, pont olyan, amilyen a célra kellett. De lelke volt, ezt éreztem.

Ahogy használatba lett véve, de már a tulajdonossá váláskor és előtte is, rá tudtam hangolódni az energiájára, átéreztem valahogy a létezését, és így megértettem, mikor hiányzott számára valami, valamit vagy üzenni akart nekem. Mindig üdvözöltem szeretettel és odafigyeléssel. Mikor útra keltünk megsimogattam, beszéltem hozzá, mint egy Társhoz, aki hozzám kapcsolódott, és én hozzá, és elbúcsúztam tőle, mikor eljött az éj. Lelke volt, van, ahogy erről már másoktól is hallottam, most én is megéltem. Ez a kettőnk kapcsolata volt, egy életre kiosztva. Sokat beszélgettünk így, a hosszú utakon, vigyáztunk egymásra, bármi is volt. Teljes belelátásom persze nem volt a létébe, csak abba, ami az én életemben fontos volt. Ez pedig a biztonság, amit azzal adott nekem, hogy létezett. Sok év telt el így közös kalandokkal, munkával és megélésekkel.

Egyszer évek múlva, ahogy mentünk az úton, azt az érzést mutatta nekem, hogy mennie kell. Már nincs dolga velem, és tovább megy oda, hol várják, akiket szeret. Hónapokig tartott a búcsúzása, és nem volt jó érzés elválni tőle. Ez egy fura érzés, mikor tudod, hogy egy autóban ülsz, ami fémből van és műanyagból, gumiból, de mégis valahogy érzed, hogy él, valahogy létezik és van. Mint egy személy, akit nem látsz, de érzel, és búcsúzol az anyagtól, aminek lelke van.

De ez sem volt egy mindennapi történet.

Találtam egyszer egy 50 Ft-ost az úton, és betettem a kocsiban középre a pohár tartóba, hogy majd mikor valaki kér tőlem pénz, ezt adjam oda neki. Volt bennem mindig is egy ilyen adakozó érzés, hogy ha én találtam, akkor továbbadom. Egy jó ideig ott is volt ez a fémpénz.

Egy nap vezettem az úton, egy teljesen egyenes kanyarmentes úton, megjött az érzés, vagyis valahogy átjárt az érzés, mintha üzenne, most kell mennie, itt az idő. Átjárta az egész lényemet az együtt töltött időszak, mint, amikor valaki a halála közelében van, végigfutottak az emlékeim, de ez csak pár másodpercig tartott. Megfogtam a műszerfalat, és mintha a kezét fogtam volna meg, ami persze nem volt, és átjárt a távolodása érzése, mint, amikor valaki elmegy és otthagy téged, egyre távolabbra kerül, halványodik az érzése léte. A távolodása közben megszakadt az a kapcsolat, amit eddig bennem éreztem, és ami egy ilyen együtt érző állapot meg tud adni. A könnyem is megeredt, vékony csíkban haladt le arcomon. Nem voltam szomorú, sem csalódott, megértettem a dolgok rendjét a dolgokban. Ebben a pár másodpercig tartó búcsúzásban hirtelen kigyulladt egy hiba visszajelző lámpa a műszerfalon. Hát ez hihetetlen, futott át bennem a meglepődés: – Ilyet még nem láttam! Egy érzelmi állapot fizikai kivetülése?! Döbbenetes volt látni ezt, ami pont akkor volt, pont ott, mikor ez megtörtént velem. Előtte még sosem világított semelyik hiba-visszajelző. Fantasztikus és egybe misztikus volt látni ezt az egybeesést, amit nem hallomásból, hanem megélve láttam és tudtam meg. Ez az elválás jelzése volt, egy üzenet, hogy tudjam, nem az elmém és a kényszerképzetem játszott velem valami csúf játékot.

Ahogy éreztem ezt a távolodást, vagy inkább kihaladást, üresnek éreztem az autót, mint akiből eltávozott valami, de nem halt meg. Élt, de már másként, helyet adva a változásnak, valaki másnak, akinek most jött el az ideje.

Másnap, mikor elindultam, ugyanúgy világított ez a visszajelző, és megnéztem a szervizkönyvben, mi is lehet ez. Nem írtak róla vészeset, de azért elmentem a szervizbe egy barátomhoz, hogy megnézze. Megtudtam, hogy semmi komoly, és lehet egy számítógépes frissítéssel el is tűnik.

– Egy ötezres és megoldjuk!

– Hát, – futott át bennem – nekem most ennyim sincs. De amint van, jelentkezem!

– Az is lehet, hogy magától eltűnik pár nap múlva! – mondta a szerelő.

– Na, az jó lenne, de meglátjuk – válaszoltam.

Este felé dolgozni mentem, és megálltam egy buszmegállóban. Felhívtam egy jó barátomat, és elmeséltem neki, mi történt. Persze azt mondta, ez nem véletlen, és megoldódik.

Eltelt közben 2 nap, és nem változott semmi, ugyanúgy világított, mint egy normális hibajelző, ami hibát jelez. Lehet, hogy mégis rossz valami, és csak képzeltem az egészet, vagy rosszul láttam? Vagy nem tudom… Ráadásul pénzem sincs megjavíttatni, én meg nem vagyok szerelő, most mi legyen, hogy oldjam meg? Nem tudtam mit tegyek, mi lehet a megoldás, de vártam, hátha történik valami. Másnap este ismét dolgoztam, és megálltam egy buszmegállóban. Mikor elvégeztem a dolgom és beszálltam az autóba, egy ember jött oda hozzám és megszólított. Letekertem az ablakot és a mondandójából kiderült, hogy pénzt kér tőlem. Egyből eszembe jutott, hogy ott van az-az 50 Ft, ami direkt erre a pillanatra tartogattam. Megfogtam és odaadtam neki. A sötétben közelről megnézte, nem nagyon örült az összegnek, de fintorogva elfogadta. Én örültem, hogy sikerült a tervem, és jött valaki, akinek átadhattam az ugyan nem nagy összeget, de engem jó érzéssel töltött el. Index balra és tovább indultam. Kavarogtak bennem az érzések, a pillanatról, a megtörténésről, a helyzetről, hogy milyen jó adni, még akkor is, ha nem jól fogadják. Bennem ez melegséget árasztott szét, a segítés érzését, ami csak szívből eredhet.

Ahogy haladtam az úton tovább az éjszakában, átfutott rajtam, mi lenne, ha magától kialudna a hiba-visszajelző: csak úgy, semmi szerelés-ráhatással. És ahogy mentem, egyszer csak tényleg kialudt. Néztem egy nagyot, és nem tudtam, visszagyullad-e. De nem tette. Néztem még egy ideig, de sötéten maradt. Na, mondom magamban, 50 Ft volt a javítása! Azonnal felhívtam egy jó barátomat, és elújságoltam neki, hogy elaludt a visszajelző, és lehet, tényleg 50 Ft-ot kellett fizetnem érte.

Teltek a napok, és nem kezdett el újra világítani, nem volt már mit visszajelezni. Tán ekkor már kihunyt az autóm lelkének az itteni fénye, ami még egy ideig látható volt, de aztán eltűnt.

Sok idő telt el ismét, és az a fura érzés érkezett meg, hogy már más valaki van az autómban, akit ismerek, de már nem a régi, aki előtte volt. Mint, amikor látod, hogy ugyanaz, de mégis megváltozik valami, ami már nem olyan, mint azelőtt volt: más lett és érzed. De csak érzed, mindössze ennyi, mégis nagyon, de nagyon sok.

Ez az új érzés velem volt, amit az autó felé, vagy inkább benne éreztem, de ez már más volt. Ugyan nem távoli, de mégsem olyan közeli, de hasonló.

Az autót pár hónaposan vettem, és 13 éves korára már nem volt jó állapotban. Több dolgot is javítani kellett benne. Mielőtt eladtam, mondta, éreztette, hogy már nem tud jól működni, és 1-2 év múlva eléggé elromlik. Szólt előre, hogy készüljek fel rá. Hasonlít ez az érzés arra, amikor valaki megöregszik, és eljár felette az idő. Én is valami ilyet éreztem. A végén valóban így lett, és olyan hibája lett, amit 3 szerelő sem tudott megmondani, mi lehet. Így használat nélkül, lejárt műszakival adtam túl rajta. De valahogy kellett ez az idő, amíg bennem ez a 15 év átalakul, és felépítem bennem az elmúlást.

Ragaszkodhatunk tárgyakhoz, szerethetünk élettelennek tűnő dolgokat, de az érzés, ami azt mutatja meg, milyen más módú a valós világ, mint, amivel szemünkkel, vagy általánosan használt érzékszerveinkkel használjuk, nagyobb teljességében mutatja meg a Létezést. A sok gondolat és megfogható realitás sem tud olyan logikát képezni egy érzésből, ami megértené az ilyen jellegű kapcsolódást. De nem is kell érteni, mert aki hasonlóan átélt ilyet tudja, hogy az érzés oly sokszor mutat túl a megfoghatóságon, és emel ki olyan létezés részeket, amit csak az tud, aki átélte ezt. Ez az átélés nem varázslatos, nem misztikus, sokkal inkább valós, és egy olyan valóságba visz el, ami a nagy Valóság egy rész valósága, hinni nem kell benne csak átélni, és máris a magadénak tudhatod.

/Bogdola Róbert/