Lélektárs, mint érdem

Lelkünk társának keresése közben annyira elmerülhetünk a közben magányt megélő úton, hogy már bármi módon el akarjuk érni ennek beteljesülését. Bejártuk annak minden zegét-zugát, ami társat adhatna nekünk, végig csináltuk a szerintünk összeset, ami boldog szerelemhez visz el, és már leereszkedtünk az egyedüllét legmélyebb fájdalommal teli bugyraiba, de még sincsen, társkapcsolódásban megélhető szereleméletünk.

De úgy érezhetjük, már tettünk annyit, hogy megérdemeljük!

Szerelmet megélni nem érdemesség, sem egy rátermettség alkalmassága, képesség vagy tehetség sok gyakorlásából eredő eredménye. Vagy bármi olyan jellegű érdeme, ami jár nekünk, mert sokat tettünk vagy érdemlegesen vagyunk érdemesek rá.

Az „érdem”, ez a megérdemlés érzelem dolog, mindenképp fájdalom alapon működik, és ennek kiegyenlítéséért harcol, aki így érez. Vagyis ennek a hiánynak a megtöltése jóval. Mikor a felgyülemlett fájdalom eluralkodik rajtunk, megnő az igénye a kiegyenlítésének. Már feszít minket belül, és harcot vívunk a magány és az egyedüllét ellen. Óriási csata ez, és szívünk szerelemhangjai sínylik meg ezt a legjobban. Már előre befertőzzük vele a még ki nem alakult szerelmet, és ilyenkor szívünk igénye tombol bennünk.

Tudnod kell, hogy előre vetített fájdalom-képpel fájdalmakkal mész bele abba, mikor beteljesül igényed, azaz a Társ megtalálása szerelemben bontakozik ki valakivel.

Érezd úgy, hogy ami jó, amire szükséged van, az alap, és nem jár, hanem számodra egyértelmű Neked, azaz az „Egy” értelme és érzelme adja meg, ami már benned volt előtte is, mielőtt felszínre érve megélted ezt. És mikor Társat keresel, úgy igazán a lelkeddel kapcsolódót, akkor annak keress, aki vagy, aki mindig is voltál, aki benned élt addig is, és ne a kiérdemelt éned jutalma legyen, hanem a Lényed érzelmi lényegi részének, az Egy Társa.

/Bogdola Róbert/

#aranymondatok