Léleknyomok a hóban

Egy szeretet nélküli rideg világban a szomorúság eltorzult hópelyhei borítják be az utakat a tévelygők körül, akik nem tudják, merre is tartsanak. Fagyos vidékeken járva az életet, az elnyúlt évek ködfátyollal borítják be, a kétségbeesés eltakarja az érzelmi nap éltető sugarait. A bolyongásban az elfáradt lélek megpihenne, leporolná magáról fájdalmának szürke porait, csak egy kicsit belebújna a csendé válásba, de a mindent beborító ítélkezés és szeretetlenség egyből jéggé dermesztené, ha csak egy kicsit is megállna megpihenni.

De ha a fagyos jégcseppek hűvös leheletet is fújnak ránk, ebben az elkeseredett világban is vannak életmelengető útmutatók.

Mikor szeretet-szíveddel tekintesz az útra, melyen az életedet járod, megláthatsz nyomokat a hóban, melyeket valaki izzó szeretet-szívével olvasztott bele, lelkének útmutatásait követve. Ez az út egy ösvény, a Szeretet Ösvénye, amit melengető szeretéssel olvasztottak bele, és szeretet-szívvel látva olvashatóvá lehet tenni bárkinek, aki így tekint a léptek nyomaira. A szeretet nyomot hagy a fájdalomban, beleragyogja magát, fényével látható kiutat képezve belőle.

Ezeket az utakat olyanok égették bele szeretetükkel a hóba, akik tudják az utat a Boldogság Világa felé. 

Ha látod és érzed szíveddel, és követed a nyomait azoknak, akik felé lelked kapcsolódása húz, velük eggyé válva, érzelmeikbe beleolvadva elérsz oda, arra a pontra, ahol a lépteid nyomán más is utat találhat ehhez, mert Te is már nyomot hagysz a hóban. De ha az odaérkezésed elején épp nem is látod a ködtől a lábak nyomának végső beérkezését, akkor is szárnyalj tovább, add át magad annak a néma hangnak, annak az érzelmi izzó magas hullámnak, ami túllép az emberi elmén és magán az emberen is túl, és azt meglovagolva a csillagok szeretetfényéig jutsz.

És meglásd, egy új világ tárul fel így eléd, ami eddig is benned élt, és hordoztad magaddal, de már éled, és utaddal követőkre találsz a „szeretet nyomán”.

/Bogdola Róbert/

#aranymondatok