Előző életekre emlékezés

Előző életeink vannak, következők is, de inkább úgy mondanám, hogy nincs elmúlás, csak átalakulás.

Ezek a folyamatos létek felfedezhetőek, megláthatóak, megérezhetőek, részleteik felmérhetők, fontos részeik itt, az általunk „jelennek” tartott részben. A „jelen” egy összetett egész, nem a „pillanat”, nem egy nap, hanem sokkal inkább a kiindulópontja egy további szemlélés lehetőségének, és nem is egy startvonal, céllal a bejutáshoz. Aki átérzi az egészet, nem akad fent egy rész meghatározottságán. Minden rész fontos, de az aktuális jelen okainak felmérésére kiindulópont lehet egy korábban történt dolog, esemény, ami ide átnyúlva, de mégis alap részeként itt fejti ki hatásait. Egy megoldás ebben sosem a tünet kezelése, hanem sokkal inkább az ok, mely nem az itt születésedkor kezdődött, de idáig elnyúlva fejti ki, olykor drasztikus hatásait.

Tisztánlátóként sorolhatnék erre konkrét eseteket, melyeket elborzadva lehet hallgatni, és döbbenetes megélni a másokban benne levő történéseket. 

Mindenkinek vannak okai, de ezek mind-mind egyéniek. Mind, ahogy az ujjlenyomatunk, egyéni történéseink sem egyformák, esetleg némileg hasonlatosak másokéval, de nagyon is egyediek. Ezekben a különbözőségekben is egyéniek az emlékezések hatásai.

Sok emberrel kapcsolódtam úgy, hogy közösen meg tudtuk látni és érezni, miből ered az ok, amivel egyénileg aktuálisan foglalkozni kell. A „kell” ebben nem azt jelenti, hogy most muszáj, most van itt az idő, hanem sokkal inkább azt, hogy most érett meg valaki arra, amikor ki lehet emelni a dolgot, dolgokat, ami általában nagyon alaposan megviseli lelkikben. Nem feltétlenül az-az oka egy ilyen feltárásnak, hogy valaki kíváncsi rá, hanem annyira erős hatást mér rá már éveken át, akár testiekben is az érzelmekkel, amiben nem tudja kezelni már az ebből létrejött önmagát. Sőt, van olyan is, amikor valaki nem felkészülten éri egy ilyen ok felszínre kerülése és próbálja tartani önmagát – nem zokogni, nem szenvedni, vagy belül nem fájni. Ezek olyan érzelmek, amik testre is erősen hatnak.

Nem tudom biztosan, mi az a részünk, ami emlékezik, ami nem a testi mivoltal kapcsolatos – persze erről lehet vélni mindenfélét. De nem vélni, hanem tudni és látni bennünk, ami ezt tudja, az most még kevésbé ismerten van ebben a jelenben. A testi tünetek ilyenkor több helyen szoktak lenni: mellkasban, fejben, alhas tájékon, váll stb. De ez nem pontosan meghatározható, mert mindenkinél ott vált ki bármit, ahol, és amelyik testrésze ebben üzenni tud számára. Lehet, csak egy enyhe melegség valahol, egy könnyed nyomás, de akik érzékenyebbek, náluk ekkor erős sírás törhet elő, drasztikus, de nem feltétlenül testi fájdalmak, és olyan érzések, amiket akkor nehéz elviselni. Ezek egyéniek. Akikkel megéltünk ilyen állapotokat egy komoly belső utazás volt önmaga megismerése felé.

Ami fontos, hogy minden dolog, ami megmutatkozik, megoldásra érett, és mutatja magát, hogy tudjunk létezéséről, felismerjük jelenünkben, és tudjuk, mik lappanganak bennünk, amikről lehet, nem is sejtjük, milyen következményei vannak. Csak éljük az életünket, igyekszünk kezelni a felmerülő okokat, de nem nyúlunk vissza a valós kialakultságába.

Az esetek többségében azonnali a hatás: egyből létrejön egy érzés, ami megmozgató belül. Nem lehet legyűrni viselkedéssel, gondolkozással semmissé tenni, még akkor sem, ha viselkedéskultúránkkal ezt is akarjuk tenni. 

Egy ilyen felszínre emelés lehet akár meditatív állapotokból, szertartások közben, energetikai kezelésekből, de egy beszélgetés elhangzott mondataiból is. Ez az utóbbi a legérdekesebb, mert nincsen szükség erős külső behatásokra, hanem elég egy mondtad, és valaki egyből reagál rá: kirázza a hideg, sír, hirtelen zokog, vagy hányingere van és rosszul lesz. De ez egy visszacsatolás számára, egy megerősítés.

Mivel erősen csak az érinthet meg minket, amiben érintettek vagyunk.

Ami számunkra nem jelent semmit, arra nem tudunk érzelemben bárhogyan is reagálni, csak az tud megérinteni minket, ami vagy a saját életünkhöz köthető, vagy amit a magunkénak érezzük. De bármihez is közünket érezzük, lehet ismeretlennek tűnő, de mégis velünk bárhogyan is kapcsolatos.

Akikkel ilyen módon kapcsolódtam, megváltoztak, sokszor felszabadultak valamiből és az előtte levőhöz képest sokkal másabban élték utána az életüket, de sokszor már közvetlenül akkor. Ehhez az adott dologhoz nagy fokú beleengedés és nyíltság szükséges, hogy valaki magával meg tudja tenni más belevivése kapcsán. Tehát pontosan annyi tud történni vele, amire ereje épp adottan működtetni tud. És ha esetleg előtte ellen is állt, közben és a végén rájön, hogy mennyire más önmagát élheti, akár olyat, amit előtte itt, nem is ismert önmagából.

Nagyon jó ilyen felszabadulásoknak a részese lenni…

/Bogdola Róbert/

#aranymondatok