Kiszámolható érzelmek

A világban érezhető, számunkra mi a jó vagy a rossz, amit akár ki is lehetne számolni, hogy melyik legyen. Ennek számtalan formája van jelen, de vegyünk alapul most csak egy példát, egy matematikai egyenletet. Egy egyenletet jól kiszámolva matematikailag jó eredményt kapsz. Ha rosszul számoltál, rossz a matematika szerinti végeredmény. Tehát a végeredményt meg tudod csinálni jól és rosszul is – viszont bármi is a végeredmény, az egészet akár szépen is levezetheted.

A „szép” nem jó és nem rossz, sem egy matematikai eredmény, hanem önmagában-önmagából létező állapot.

Ha így vesszük, akkor a jó vagy a rossz nem tud szép lenni, mert a „szép” nem egy eredmény.

Akkor nézzük meg a szépet:

A szép valamihez mérten létező, és felfogásból eredő meglátás.

A „szép” a „csúnyához” mérhető és ezek szintjeiben nyilvánul meg – bennünk. De nincsen olyan, ami szép, és jó is egyben, és olyan jó, ami szép is egyben, mivel a „szép” már túllép a „jó” határán.

Egy virágot sosem mérhetsz jóságával vagy rosszságával, viszont szépségével annál inkább. 

Sosem kérhetsz a boltban „egy jó virágcsokrot”, mert az eladó nem fogja érteni, hogy amit kérsz, azt hogy érted.

Sosem láthatsz a mezőn egy jó rétet, csak szépet, vagy kevésbé szépet. Csúnya rét esetleg lehet, csúnya virágokkal, de a rét nem lehet csúnya a rossz virágoktól, mert egy virág nem rossz, esetleg nem szép.

Az érzelmek sokféle módon kifejezhetőek a szavainkkal, önnön létezésükben felmérve a milyenségüket bennünk. Logikátlan gondolatainkkal sokszor próbáljuk megérteni egy érzelem létrejöttét, mondjuk egy szerelem kialakulását – de nem értjük meg, nem tudjuk felmérni a logikátlanságában.

De attól még lehet logikátlanul szép!

Egy naplemente, vagy egy virág szépsége hasonlítható az érzéshez, amit szépnek élünk meg, de ami önmagában szép – mint egy naplemente -, nem logikusan az, hanem mi éljük meg annak.

Mert ha szeretnénk, hogy egy naplemente, ami önmagából teszi széppé önmagát, bennünk csúnya érzést hoz létre, akkor nem a naplementével van a gond, hanem azzal, ami bennünk ezt kiváltja.

A szerelem is ilyen: nem felfoghatóan jön létre, hanem megjelenik, majd eltűnik, aztán ismét megjelenik, okkal és ok nélkül is – vagy csak mi nem értjük kialakulásának okait. Vagy lehet, hogy alapvetően érthetetlen, csak hagyni kell léteztetni, élni minden szépségét, és akár nem létező csúnyaságát is. A „logikátlan szerelem” egy érzelem, mely szép élményű lehet, szabályozatlanul és magával ragadóan. A szerelem nem logikus, él a nélkül is, hogy életre akarnád kelteni, és akkor is életre kel, ha nem akarod.

Megfejteni mindent, ami a szerelemmel kapcsolatos nem egy matematikai képlet fogja megmondani. Kiszámolva érteni, jó végeredményt levezetni belőle nem lehet. Így nem érdemes azzal foglalkoznod, hogy értsd, és tudósok általi kutatások testi kémiai folyamataiban láss rá magyarázatot, hanem éld meg minden olyan szépséggel teli pillanatát, amiben Te vagy az ajándékozott. És ha az életben olyan szerelem kerül eléd, amiben egyoldalúság van, ismerd fel benned érzelmi rajongásod megnyilvánulásait, és ebből táplálkozva, sok tapasztalattal karöltve ajándékozz meg valakit, aki majd viszont is szerelmez Téged.

Mivel a „szép" szabadon létezik, így nem tudod kifejezetten valamihez mérni, és logikussá sem tudod tenni. Nem tudod megmérni, viszonyítani, vagy akár kiszámolni, mitől is szép az, ami szép. 

A „jó” az, amit még mérhetsz valamihez, így fel tudod fogni, akár a nézeteidből és a tapasztalásaidból is lehet valami, valaki jó. A „jó” egy adott dologhoz és dolgokhoz is mérhető, és ehhez, ezekhez képest akár számokkal is kifejezhető – azaz, mint például egy egyenletet: kiszámolhatod. A „jó” felfogható és érthető is tud lenni.

Ha a szeretetet vesszük, ami nem szerelem, az bekapcsolható, bár nem mérhető és kiszámolható. Kivéve, ha feltételek közé teszed: valamit-valamiért felkiáltással. Csak akkor szeretsz, ha kölcsönösség van benne: jót jóért, hogy mindketten jól járjatok. De „szépet” nem tudsz adni „jóért”, mert ezt nem lehet érzelmileg üzletelni. Ilyen lehet a hála is, mely feltételes: akkor vagy hálás, ha van miért. Minek hálálkodnál, ha nincsen miért, ha nem kaptál semmit? – mondhatod.

De mi lenne, ha csak úgy, minden ok nélkül szeretnél és hálát éreznél?

Egyszerűen csak éreznéd, és még csak az sem lenne egyetlen oka, hogy megteheted az érzés érzését, hanem csak azért érzed, mert ez az érzés van?! Kiszámolni még így sem tudnád, de nem kezdenéd mérni valamihez, hanem csak hagynád önmagából- önmagában-önmagától létezni. Nem szabályozhatóan, nem akarhatóan, csak éreznéd önmaga létezéséből a létezésedben! 

Ha akár csak ez a kettő érzelem olyan lenne, hogy magától életre kelne benned, nem adnál számára direkt-szerűen létjogosultságot, hanem csak úgy hagynád, hogy a szeretet és a hála szépsége kiszámolhatatlanul ragadjon magával, akkor biztos lehetsz, hogy reggelente egy teljesen más világra ébrednél.

/Bogdola Róbert/

#aranymondatok