Köszönöm a rosszat a jóért!
Ez egy valós történet, amit az Élet írt.
Nem olyan régen mentem Budapesten, és Újpesten van egy sorompó, ahol hosszú-hosszú kocsisor szokott állni. Van, amikor a sorompó már akkor lemegy, mikor az a rengeteg kocsi még át sem tudott menni a síneken, a sofőrök haját az egekig borzolva. Nagyon sok autós összetartás és együttérzés kell ahhoz, hogy ne dudakoncert alakuljon ki állandóan. De ettől függetlenül, aki siet, az nem ér rá, és ha tud, azonnal megy tovább az úton, ha már szabad jelzést kapott.
Én sokat jártam arra, és történt egyszer, hogy épp felment a sorompó, és egy Suzuki kisautó nem tudott elindulni. Ez persze még jobban feltartotta a szabad haladást, bár senki nem dudált, de senki nem állt meg – bár közvetlenül az úton nem is lehetett. Én pár autóval voltam a fickó mögött, aki kitette az elakadásjelzőt, mutatván, hogy gond van. De a kocsit nem tudta elindítani, még hosszabb idő elteltével sem (de ilyen forgalmas átjáróban a másodpercek is soknak tűnnek). Mikor mellé értem, intettem, hogy jövök segíteni. Megálltam oldalt és visszasétáltam, szóltam szálljon be, és betoltam a kocsit egyedül. Pöcre el is indult, a sofőr meg sem állította, csak intett egyet és ment is tovább.
Szuperjó érzés egy ilyen szorult helyzetben segíteni.
Nademármost, térjünk a lényegre!
Segíteni jó dolog, persze, a jó szándék, mikor helyénvalóan van ott, öröm benne lenni. Mint egy élethelyzet érzelmi életajándéka, az úgynevezett „véletlenek” kapcsán. De elmondom, miért nem az, és hogyan mégis:
Ez egy helyzet, amiben én voltam az egyetlen, aki segített. Ez nem így van!
Ugyan én voltam az egyetlen, aki odament és segített és megélhette ennek érzelmi élményét. De jó, ha sokkal reálisabban és körültekintőbben nézzünk meg egy ilyen dolgot.
Ebben egyszerű a felismerés:
Ahhoz, hogy én segíthessek, mások nem segítése kellett: számtalan autós és gyalogos, akik nem tettek semmit. Őket persze lehet leszólni meg ócsárolni, hogy milyen önzőek, csak magukra gondolnak, másokra nem figyelnek, és hogy milyen önző egy világban élünk, stb.
De bennem ez nem így zajlott ez le, sőt:
Nagyon örülök minden olyan egyoldalúnak tűnő cselekedetben annak, hogy én lehettem az az egyetlen, aki cselekedett és segített a helyzetben. Ahhoz, hogy ezt elérhessem és meg tehessem, mások nem tevése kellett. Azaz, mások biztosították azt, hogy én megadhassam ezt az érzést a helyzet kapcsán nekem. Minden Nemcselekvő biztosította ezt! Mert ha valaki is segített volna előttem az autósnak betolni a kocsit, akkor én nem élhettem volna ezt meg.
Így ezúton is mondok köszönetet azoknak, akik hagyták a köznyelvben vélt „önzőségükkel” azt, hogy jó élményekben lehessen részem.
Az életben mindennek nagyon sok oldala van, és ha egyoldalúan ítélkezve tekintünk a dolgokra, azzal mi, saját magunk járunk a legrosszabbul.
A világban ismerd fel a dolgokban a legkivehetőbb egészét, és ne vessz el az ítélkezésed fájdalmas érzelmeiben.
/Bogdola Róbert/
#aranymondatok