Miért NE fogadd el magad olyannak, amilyen vagy!?

Megosztotta

2023.02.24.

Be 2022.09.01.

Az „elfogadás” egy olyan érzés, amikor valaki vagy valami felé egy megnyugvást érzek abban, ahogyan van. Nem akarok semmit jobbá és szebbé tenni belőle, hanem meghagyom magában létezni.

Ez persze egy megnyugvást ad bennem, nem vesz el, de semmi többet nem tesz hozzá.

Egy dologgal kapcsolatosan bele lehet törődni abba, hogy nincs lehetőségem tenni: ez egy „tehetetlenség” alkalmazása, egy megalkuvás önmagammal és az élettel, és az adott dologgal. Valaki vagy valami megváltoztatása kétoldali, nem tőlünk függő, bárhogyan is tudjuk jobbságát. Bármi felé is, ha nincsen közvetlen ráhatásunk, nem sokat tehetünk érte, és ilyenkor jobb belenyugodni abba, hogy nem tehetünk semmit.

Az életben vannak elérhető és nem elérhető, akár lehetetlen dolgok is, de sokszor túl sokat kell tennünk az elérhetőkért.

Persze nem úgy van, hogy bármit elérhetek, amit csak akarok, de nem is egyezhetek bele csak abba, hogy nem tehetek helyette mást, ez van. Nem mindenért lehet tenni valamit, de sok mindenért lehet tenni bármit.

A magam irányába elindult önakarás szándéka megmozgatólag hathat rám, és ez akkor a legjobb, ha nem egy önutáladból eredő harag az alapja, amit át akarok alakítani bennem, mondjuk önszeretéssé.

Ha még ott tartok, hogy nincs meg a kellő szeretése önmagamnak, és még utálattal fordulok felém, akkor ez lehet már egy óriási előrelépés, ha az önelfogadás már megvan. De ha nem szeretem, aki vagyok, vagy elfogadom magam olyannak, amilyen az önutálkozásommal vagyok, akkor a kettő között nincs különbség. Mindegyik egy „egyetértés” a helyzettel, egyik sem jó érzés alapú, csak az utóbbival már nem okozok magamnak annyi gyötrelmet.

A tett, mindig egy fejlődéshez visz el, egy többé váláshoz, egy jobbság felé való irányhoz, amiben nem létezhet a tétlenség állapota, és minden olyan, amivel nem értek egyet, csak egy ok a változtatásra, egy jobbság kialakítására.

A „változás” egy idő múlva magával ragad, és a fellegekbe emel a tehetetlenségről való lemondással. Ami ezután épít, az már nem tud rombolni, mert egy kudarc is csak a siker egy részeként kerülhet bele az útba.

Nincs már menekülés ilyenkor abból, amikor megszűnik a változtatás kilátástalansága.

Ekkor csak a mozgatás, az építés, a feljebb jutás, a fejlődés az, ami már éltet, a „Nem adom fel!” hangjában rejlő erő, a „Jobbat akarok belőlem kihozni!”, az „Ennél többre vagyok képes!” a mindennapi szójárásommá válik.

Ez válik egyik éltető elememmé! Ennek adok éltetést, és nem annak, hogy elfogadjam, vagy beletörődjek erővel önmagam alkalmazott milyenségébe.

Mikor még csak ott vagy, hogy életet lehelj beléd a mindennapok létezéséhez, akkor szólj rád, de ne gyengén, hanem olyan igazán erősen, hogy: Ezt ne csináld tovább! Beszéld meg Veled, hogy hol a határ, hol van már most az a pont, ami már rég eljött, csak nem voltál hajlandó mindezt meglátni benned életed azon szakaszán. És ekkor belép a megújulás varázsa, amiből erőt meríthetsz mind ahhoz, amitől megváltoznak azok a dolgaid, amit előtte elfogadni akartál: egy szebb és jobb önmagad kialakítását elérve!

• Már nem adod magad beletörődésekbe!

• Már nem adod magad hozzá egy elfogadásba!

• Már nem készítesz rólad utálat listát, amit el akarsz fogadni benned!